-
Éremesélyes küzdelmek
Mind az Arconic-Alba Fehérvár, mind a Fehérvár FC a dobogós helyezésért játszik a hétvégén. Ha a kosarasok nyernek a Zalaegerszeg ellen péntek este, övék a bronzérem, a Fehérvár FC pedig akár a második helyet is megcsípheti az OTP Bank Ligában. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András közösségi oldalán is mindenkit arra buzdít, látogassanak ki a stadionba és buzdítsák a csapatokat!
2024.05.16. -
Kőbán Rita az MCC-ben!
Május 21-én kedden 17 órától a magyar sport olyan legendáival találkozhatunk az MCC székesfehérvári központjában, mint Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ és Európa-bajnok asztaliteniszező.
2024.05.15. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16. -
Tisztesség, fegyelem, becsület
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.14.
Sorozatban másodszor is ezüstérmes a fehérvári férfi röplabda csapat
A korábban a Magyar Kupában is aranyérmes somogyiak 28. - sorozatban negyedik - fináléjukat vívták az élvonalban, s 15. alkalommal dupláztak hazai porondon. A kaposváriak a mostani idényben mindössze háromszor kaptak ki magyar csapattól: egyszer a Kecskeméttől idegenben az alapszakaszban, míg a mostani ellenféllel szemben a kupában és a döntő harmadik meccsén is hazai környezetben maradtak alul. A székesfehérváriak történetük második döntőjét vívták, s akárcsak tavaly, idén is ezüstérmet szereztek.
Extraliga, döntő, 4. mérkőzés:
MÁV Előre Foxconn-Fino Kaposvár 2-3 (-23, -20, 24, 16, -11)
a legeredményesebb játékosok: Koci 31, Boa 15, Eke 11, illetve Baróti 28, Hubicska 16
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot 3-1-re a Kaposvár nyerte.
A párharc első két mérkőzését 3-1-re nyerték a somogyiak, akik hétfőn hazai pályán már 2-0-ra vezettek, a harmadik szettben pedig 23-23-ra álltak, de végül kikaptak, így ismét el kellett utazniuk Székesfehérvárra. A székesfehérvári VOK Csarnok gyakorlatilag teljesen megtelt a kezdésre, még a karzaton is álltak a nézők, akik az első szett elején azt láthatták, hogy a kedvenceik szája íze szerint zajlanak az események. A Kaposvár aztán Hubicska Patrik jó megoldásaival lendületbe jött, átvette az irányítást, és a sok hazai ki nem kényszerített hibát is kihasználva megszerezte a vezetést.
A második felvonás váltott pontszerzéssel kezdődött, de amikor a somogyiaknál a korábbi válogatott Baróti Árpád két ásszal jelentkezett - miközben a labdamenetek között mutogattak egymásnak a hálón keresztül a hazai csapatkapitány Redjo Kocival -, három ponttal elhúztak a vendégek. A hajrához közeledve ismét sok volt a hiba a fehérvári térfélen, így a Kaposvár, akárcsak négy nappal korábban, újra egy szettre került a bajnoki címtől.
A harmadik etapot a címvédő játékosai kezdték sok ki nem kényszerített hibával, de Baróti "egyszemélyes hadseregként" nem hagyta, hogy együttese leszakadjon: a feladóátló csapata első 16 pontjából kilencet (!) vállalt magára ebben a szettben. A MÁV Előre sorozatban öt szerzett ponttal ismét a maga javára fordította az állást, s pontosabb játékának és Koci támadásainak köszönhetően az előnyéből - úgy, hogy ismét volt 23-23 is az állás - a szépítéshez minimálisan szükséges két pontot megőrzött.
A negyedik szett első labdamenetei között a sok videós ellenőrzés miatt rendkívül sokat állt a játék, ez pedig inkább a kaposváriak lendületét törte meg, és a mérkőzés képe egyre inkább emlékeztetett a hétfőn látottakra: a hazaiak egyre lelkesebben, a vendégek pedig egyre bizonytalanabbul röplabdáztak. Koci tarthatatlan volt, a székesfehérváriak pedig ismét döntő szettre mentették a találkozót.
A rövidített játékrészben a vendégek szinte minden támadást Barótira szerveztek, aki nem is hibázott, a tizedik labdamenetben ugyanakkor komoly riadalmat okozott, hogy a somogyiak kezdőfeladója, Magyar Bálint Boa Szabolcs lábára érkezett egy blokk után, és a bokáját fájlalta. A 45-szörös válogatott játékos néhány perces ápolás után tudta folytatni a mérkőzést, együttese pedig a térfélcserénél hárommal vezetett. Az utolsó periódusban már nem tudott újítani a hazai csapat, így 139 perces küzdelem után a kaposváriak címvédést ünnepelhettek, a győztes csapat több játékosa is örömkönnyeket hullajtott.
A találkozó legeredményesebb játékosa a 31 pontos Koci volt, a túloldalon Baróti 28 pontot szerzett. "Nem így terveztük a döntőt, szerettük volna hétfőn otthon lezárni, de örülök, hogy ma sikerült. Ugyanaz történt, mint az előző meccsen, a remek kezdés után a harmadik szettben ugyanazokat a hibákat követtük el, de most meg tudtuk emészteni, hogy a MÁV Előre visszajött a meccsbe" - értékelt a lefújás után Magyar Bálint az M4 Sport kamerája előtt. A feladó elmondta, a végén az idegek harcát most ők bírták jobban, az ötödik szettet jól kezdték, ennek, illetve Barótinak volt köszönhető, hogy megnyerték a találkozót.