-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Anyák-napi kézműves délután a VOKE Művelődési Házban
A jeles nap – amelyet minden országban más és más napokon ünnepelnek – története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Angliában az 1600-as években a húsvétot követő negyedik vasárnapon tartották az édesanyák ünnepét. Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját. Magyarországon első alkalommal 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta meg, majd 1928-ban miniszteri rendelet alapján a hivatalos iskolai ünnepélyek közé tették az anyák napját.
A legtöbb országban tavasszal és májusban ünneplik, vannak olyan helyek is, ahol az év vége felé tartják.
Hazánkban május első vasárnapja anyák napja. Ilyenkor egy-egy csokor virággal, saját készítésű ajándékkal köszöntjük az édesanyákat. Ebben nyújt segítséget a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár, ahol április 30-án, kedden 16.30 órától kreatív műhelybe várják az érdeklődőket. A ház ügyeskezű alkotói fantasztikus ötletekkel, anyagokkal készülnek és technikai segítséget nyújtanak az ajándékok elkészítéséhez. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 22/315-512 telefonszámon, vagy a vokemuvhazszfvar@gmail.com e-mail címen lehet.Minden érdeklődőt szeretettel várnak!