-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Megyei rajzpályázatot hirdetett az Új Magyar Képtár
Megyei rajzpályázatot hirdetett 12–20 éves diákok számára Szent István Király Múzeum – Új Magyar Képtár a gyűjtemény anyagához kapcsolódóan. A beküldési határidő május 24.
2024.05.08. 12:11 |
Az a feladat, hogy a diákok elkészítsék az eredeti művek másolatát, parafrázisát, egyéni átiratát.
Vázlatok készítésére lehetőséget biztosítanak az intézmény kiállítóterében. Maximum A3 méretű, bármilyen technikájú alkotással lehet pályázni, amely kapcsolódik a Képtár gyűjteményéhez. A művek leadási határideje május 24. 16.00 óra.
A díjazottak értékes rajzeszközcsomagokat kapnak ajándékba, a segítő tanárok tevékenységét pedig művészeti katalógussal honorálják.