történelem

2017.05.10 |
| 2017.06.27. 18:08:25 |

A szent hitével, a katona bátorságával – megemlékezés Szent László királyról

A 2017-es Szent László Emlékév legfontosabb napján, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, valamint Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata közösen tisztelgett az uralkodó emléke előtt. A történelmi zászlók bevonulása után megemlékező beszédek hangzottak el, majd katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták Schwalm László húsz esztendővel ezelőtt Székesfehérvárnak adományozott, a Lovagkirályt ábrázoló Prohászka ligeti mellszobrát.
| 2017.06.27. 12:55:23 |

Királyok a színháznál - a Koronázási Ünnepi Játékokra hangolnak

A júliusi hétvégék már a Koronázási Ünnepi Játékokra hangolnak: este hatkor minden szombaton megjelennek majd az óriásbábok a Fő utcán, hogy hagyományőrzők kíséretében hívják fel a figyelmet az augusztusi rendezvényekre. Az első szombat más meglepetést is tartogat a Belvárosban sétálóknak, akik a Koronázási Szertartásjátékra szóló belépőjüket is megvásárolhatják a programon.
| 2017.06.25. 15:52:26 |

Gyóni Géza katonaköltőre emlékeztek halálának 100. évfordulóján

Gyóni Gézára emlékeztek és emlékeztettek szombaton a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház díszudvarán. A tragikus sorsú költő halála 100. és születése 133. évfordulójának előestéjén megkoszorúzták szobrát, majd katonadalok kíséretében legismertebb verse is elhangzott.
| 2017.06.22. 07:28:28 |

"Mindigmás" tematikus városnéző séták pénteken és szombaton este Fehérváron

Június és július minden péntekén és szombatján élményszerű, könnyed, mesélős programmal várják azokat, akik Székesfehérvár különlegesebb arcát is ismerni szeretnék. Pénteken este "Ódon házak titkai" címmel szerveznek túrát, szombaton este pedig a "Tekerj te is! Fehérvár új arca – két keréken" programra várják az érdeklődőket.
| 2017.06.20. 12:50:05 |

Ismét feléled a Rác utca – szombaton rendezik a XIV. Tűzzel-Vassal Fesztivált

A Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében a XIV. Tűzzel-Vassal Fesztiválra várják szombaton az érdeklődőket a Rác utcai Skanzenbe. A maga nemében egyedülálló Késkészítő mesterek, kovácsok és fegyverkovácsok Országos Találkozója számos programmal egészül ki; lesz harcászati bemutató, gasztronómia, bábelőadás, kovácsműhely, asszonyműhely, kézműves foglalkozások valamint népdal és népzene is.
| 2017.06.19. 15:57:45 |

Előadással és képzőművészeti pályázattal emlékeznek Szent László királyra

A második előadással folytatódik a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat „Szent László horvát és magyar szemmel” - előadássorozata valamint „Szent László király köszöntése” címmel képzőművészeti pályázatot hirdetnek felnőtteknek és gyerekeknek – jelentették be hétfőn a nemzetiségi önkormányzat vezetői a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott sajtótájékoztatón.
| 2017.06.16. 12:49:51 |

Programkavalkád Szent Iván éjjelén - a tizedik Múzeumok Éjszakáját rendezik

Egész estés kikapcsolódásra csábítja a közönséget a Múzeumok Éjszakája, június 24-én, szombaton. A rendezvénysorozat éppen az év legrövidebb éjszakáján, Szent Iván éjjelén kerül megrendezésre. A rendezvények központi témája idén az értékőrzés lesz. A programokról a szervezők tartottak sajtótájékoztatót pénteken, a Püspöki Palota Dísztermében.
| 2017.06.13. 13:51:43 |

Fehérvárra látogatott a Lengyel Külügyminisztérium államtitkára

Kötetlen találkozón fogadta Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke Jan Dziedziczakot, Lengyelország Külügyminisztériumának lengyelség, parlamenti és konzuli ügyekért, kulturális diplomáciáért felelős államtitkárát kedden, Székesfehérváron. A Katyń Emlékkereszt közös megkoszorúzása után, rövid belvárosi sétát követően a Városházán tanácskoztak.
| 2017.06.11. 13:09:55 |

A Szentháromság ünnepén avatták fel a megújult Szent Sebestyén parkot

A vasárnap délelőtti nagymisét követően felavatták az elmúlt két esztendő során fokozatosan felújított Szent Sebestyén parkot a Felsővárosi templom előtti téren. A tér szimbolikus jelentésű szobrai is megújultak; felújított füves részeivel, bokraival, cserjékkel, az árnyas fák alatti padokkal a park a felsővárosiak igazi közösségi tere lehet.
| 2017.06.07. 07:17:00 |

Két új óriásbáb készül - gyerekek is segítenek a Királyi Napok előkészületeiben

A Fehérvári Programszervező Kft. idén is megrendezi az óriásbáb-készítő tábort, amelyben június 6-9-ig, III. Béla és felesége, Antiochiai Anna alakjának elkészítésében vehetnek részt a négy iskolából érkező diákok. A tábort Majoros Gyula bábkészítő mester, az óriásbábok kivitelezője vezeti.