-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Aranyat érő beszélgetések Cseh Katával és Balogh Mihállyal
Egy színész pár, Cseh Kata és Balogh Mihály lesz az Aranyat érő beszélgetések vendége május 8-án, szerdán. Az Aranybulla Könyvtárban 17 órakor kezdődő est háziasszonya Bokros Judit újságíró.
2024.05.07. 08:52 |
A színházról, a színjátszásról, a közösségi létről, a kortárs és klasszikus darabok adta színészi kihívásokról is szó lesz az Aranyat érő beszélgetések májusi eseményén.
Az Aranybulla Könyvtárban május 8-án, szerdán 17 órától a háziasszony, Bokros Judit újságíró beszélget majd Balogh Mihállyal és Cseh Katával. A két fehérvári színészt legutóbb a Floralián láthatta színpadon a közönség, de a Szabad Színház és az Örökség Csoport darabjaiból is ismerhetjük őket. Ráadásul egy kis kapcsolódás is van az előző, áprilisi beszélgetéshez, amelynek Péntek Imre költő és felesége, Farkasi Csilla volt a vendége. Misi ugyanis a Csilla által régebben vezetett Ribizli színpadhoz csatlakozott először 14 éves korában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!