-
Bajnoki döntőben a DKKA
A női B-csoport indulása előtt nagyjából lehetett sejteni, hogy melyek azok az együttesek, akik odaérhetnek a legjobb négy közé. Talán ki lehet jelenteni, hogy a több A-csoportban is pallérozódó játékossal felálló Sportdarázs-SMAFC-nak megvolt a helye egy előzetes „álomelődöntőben”, és a fináléba is teljesen megérdemelten jutott be.
2024.05.21. -
13. TESZ futás Fehérváron
Hagyományosan Pünkösdhétfőn, immár 13. alkalommal rendezte meg idén a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és a város Önkormányzatával közösen. A TESZ futást méltán nevezhetjük városunk egyik legnépszerűbb tömegsport-rendezvényének, hiszen ezúttal minden eddiginél többen neveztek. Nem maradhatott el a Depónia-futás sem, ahol 1500-an álltak rajthoz.
2024.05.20. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17.
Májustól minden városrészben elérhetőek az ingyenes nordic walking foglalkozások Fehérváron
Az ingyenes nordic walking foglalkozások Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával, a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség szervezésében valósulnak meg az Alsóvárosi réten, a Zichy ligetben, a Halesz ligetben, a Széna Téri Általános Iskola környékén, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház udvarán, a Tóvárosi Általános Iskolánál, a Sóstó tanösvényen, az Öreghegyi Közösségi Háznál, a Köfém rugby sportpályán, az Illyés Gyula téri park sétányán, a Tolnai utca 41. szám alatti iskolaépületnél, a Deák Ferenc Technikumnál, az István Király Általános Iskolánál, a maroshegyi Vásártérnél és a Kisfaludi Közösségi Háznál.
A foglalkozások hétköznapokon 15-20 fős csoportokban zajlanak. A részvétel ingyenes és a botokat is díjmentesen biztosítják a szervezők. A nordic walkingnak számos hasznos élettani hatása van, többek között kedvezően befolyásolja a szív- és érrendszer működését. Erről ITT olvashatnak bővebb információkat az érdeklődők.