-
Adó 1+1 százalék
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni. Ma még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal (1-es menüpont) 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek.
2024.05.21. -
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09.
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba a szeptemberben induló képzésekre
Székesfehérváron a Kodolányi János Egyetem és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műsszaki Kara is várja a hallgatókat.
A felsőoktatási felvételi eljárás menetét, a pontszámítási módszereket, a meghirdetett képzéseket és az érvényes jelentkezéshez szükséges minden további információt az eljárás hivatalos honlapján, a felvi.hu oldalon közzétett Felvételi tájékoztató és a Meghirdetett képzések tartalmazzák. A tájékoztató és a meghirdetett képzések információi 2024. január végéig frissülnek, ezért javasolt a jelentkezési határidő előtti folyamatos tájékozódás.
Jelentkezni és hitelesíteni (a kérelmet lezárni) 2024. február 15-én éjfélig lehet, kizárólag az eljárás hivatalos honlapján, a felvi.hu-n elérhető E-felvételi rendszerében.
A felvételi eljárás során legfeljebb hat jelentkezési helyet lehet megjelölni, ebből három díjmentes. Egy jelentkezési helynek számít, ha ugyanazon jelentkezési hely mindkét finanszírozási formáját (állami ösztöndíjas vagy önköltséges) megjelöli. A pályaválasztásban, illetve a felsőoktatási szakválasztásban hasznos iránytű a hivatal által fejlesztett POM (pályaorientációs mérő- és támogatóeszköz) webes alkalmazás.